Hangsúlyozta, hogy a legmagasabb tudást, a legmagasabb technológiai feltételekkel fogják bemutatni, mely pályaorientációs szempontból is kiemelkedő jelentőségű. A Fesztivált Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Parragh László nyitotta meg, jelképesen a versenyt indító gomb közös megnyomásával. A rendezvényen részt vett Pölöskei Gáborné szakterületért felelős helyettes államtitkár, valamint a témában érintett szakpolitikusok, vállalkozások képviselői és intézményvezetők, pedagógusok. A rendezvény egyik legnagyobb előnye, hogy a pályaorientációt köti össze a hazai és nemzetközi elismerést nyújtó szakmai versenyekkel. A területi kamarák szervezésében több mint 9000 általános és középiskolai tanuló látogatta meg az eseményt, akiknek 70%-a még pályaválasztás előtt áll. A tanulók a verseny megtekintése mellett, interaktív módon kipróbálhatták a különböző szakmákat, valamint gyakorlatorientált tárlatvezetésen is részt vehettek. A rendezvény iránti egyre növekvő érdeklődést, a látogatószám növekedése mellett az évtizedes hagyományokra támaszkodó rendezvényen bemutatott szakmák növekvő száma is jelzi.
Ign com
Jenei Norman Árpád 12. P osztály katona/gépész tanuló (2016-2020-ig volt intézményünk tanulója)
Filmek
A végzős tanulók és iskoláik (tágabban a szakképzés) szakmai megfeleltetése a gazdaság igényeinek és elvárásainak. A szakképzésben részt vevő tehetséges tanulók számára a megmérettetés és a kiemelkedő eredmények elérési lehetőségének biztosítása. A "fizikai, közlekedési, informatikai és távközlési szakképesítések" társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése a szakmunkás pályamodell bemutatása, népszerűsítése révén, a pályaválasztás és a pályaorientáció erősítése által. Életszerű, gyakorlatorientált feladatokkal mérni a versenyzők tudását. A szakmai verseny a részt vevő fiatalok számára a következő előnyöket nyújtja:
A versenyen résztvevő azon tanuló, aki a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményekről szóló 27/2012. (VIII. 27. ) NGM rendelet [a továbbiakban: 27/2012. ) NGM rendelet], valamint a nemzeti fejlesztési miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 35/2016. 3) NFM rendelet, [a továbbiakban: 35/2016.
Video
"A jó szakma felér egy diplomával"
11. alkalommal rendezte meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Szakma Sztár 2018 Fesztivált 2018. április 24-26. között a Hungexpón. A rendezvény a szakképzésben tanulók számára kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a verseny nyertesei lehetőséget kapnak Európa legrangosabb szakképzési versenyén, a Euro Skills-en való részvételre. A Szakma Sztár 2018 Fesztivál megnyitóján Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke kiemelte, "Nemzeti érdek olyan országot építeni, ahol a munkának és a szaktudásnak becsülete van, ahol minden fiatalnak lehetősége van értékes szakmához vagy hasznos diplomához jutni. " Hangsúlyozta, hogy olyan fiatalokat kell nevelni, akik piac-, és versenyképes tudással rendelkeznek. Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke bejelentette, hogy 2018 szeptemberében – Közép-Európában első alkalommal – Magyarország rendezheti meg a Euroskills verseny döntőtőjét, amely során 7000 versenyző, 43 különböző szakmában mérheti össze tudását.
Szakmasztár
Tudnivalók a Szakma Sztár versennyel kapcsolatosan A Nemzetpolitikai Államtitkárság Nemzetpolitikai Stratégiai Tervező és Tájékoztatási Főosztályának támogatásával a tavalyi évhez hasonlóan diákjaink ismét részt vehetnek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Szakma Sztár) és a Magyar Agrárkamara versenyein.. J elentkezni 2018. december 20-ig lehet, a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével az SZMPSZ-nek a e-mail címre. A felvidéki diákok csak az SZMPSZ-en keresztül tudnak jelentkezni. A magyarországi diákoknak az országos írásbeli versenyek 41 szakképesítésben 2019. január 7-től lesznek. A külhoni írásbeliket 2019 január 14. után szervezzük meg hasonlóan a tavalyihoz a jelentkezések alapján néhány vizsgaközpontban. A versenyhez kapcsolódó további információt amint ismeretes lesz számomra továbbítom. Első lépésben kérem jelezzék versenyzési szándékukat! A versenyre kérjük, hogy a diákok a elektronikus címen jelentkezzenek a csatolt jelentkezőlap kitöltésével és visszaküldésével. Ezeket mi továbbítjuk a Nemzetpolitikai Államtitkárság felé.
A oldalon a jelentkezési felületre az ISZIIR jelszóval lehet belépni. A jelentkezéshez szükséges adatok rögzítését követően a kinyomtatott jelentkezési lapot az iskola igazgatójának egyetértő, támogató nyilatkozatával együtt kell a területileg illetékes kamarához eljuttatni. (Cím: Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A)
A szakmai versenyekkel kapcsolatban további felvilágosítás és tájékoztatás kérhető:
MKIK Oktatási és Képzési Igazgatóság
Kalmár Zsolt
1054 Budapest, Szabadság tér 7. Tel. : 06 1 457-5416
E-mail:
ill.
NKIK
Reichardt Barbara
32/520-879
Sikeres felkészülést kívánunk!
- Sault oldalas tepsiben canada
- Www szakmasztár hu http
- Dr szelp judit székesfehérvár houston
- Www szakmasztár hu 3
- Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny - felhívás
- Www szakmasztár hu film
- Www szakmasztár hu filmek
- Öntözőrendszer tervezés - IRRICAD - Öntözőrendszer, automata öntözés - öntözéstechnikai webáruház és szaküzlet
- Www szakmasztár hu xiaoli