Nemesvámoson minden februárban tartanak hagyományőrző disznótort. Ilyenkor az emberek mindent úgy csinálnak, ahogy azt a szüleiktől, nagyszüleiktől látták. A hajnali órákban megérkezik a böllér, s a leölt disznót ott helyben feldolgozzák. Leeresztik a vérét, amelyből hagymás sült vér és véres hurka készül. Megperzselik és feldarabolják a disznót, kolbászt töltenek, pecsenyét és disznótorost sütnek, toros káposztát főznek. Előzetes bejelentkezés szükséges!
Kategória:
Húsételek
Hozzávalók:
sertéscomb, 1 doboz ananász konzerv (körszeletes), 1 pohár tejföl, 20-25 dkg főtt, füstölt sertéstarja, bors, sajt, kevés vaj (margarin). Elkészítés:
Készítésekor a sertéscombból hagyományos egyben sült húst készítünk, kihűlés után 1 ujjnyi szeletekre vágjuk és a vajjal kikent tepsibe tesszük, egymás mellé. Tetejére kenjük a ledarált főtt tarjából a tejföllel és borssal készített egyveleget, ennek tetejére teszünk egy vékony szelet sajtot, majd a sajtra egy karika ananászt. Az ananászközepébe egy kis vaj kerül. Sütőben addig sütjük, amíg a sajt megolvad. Nagyon jó vendégváró, mert előre el lehet készíteni és a megfelelő időben csak sütni kell. Körettel tálaljuk. Elkészítési idő: 60 perc
A receptet beküldte: varbóc Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:
» Currys szelet ananásszal
» Káposzta saláta ananásszal
» Csirkemaj ananasszal
» Karajszeletek ananásszal
» Rántott szelet ananásszal
» Pulykahús másképpen
» Mexikói csirke 2. » Tejfölös sertéshús
» Citromos csirke más módon
» Vincellér máj
» Zöldbabos egytál báránnyal
» Húsban sült burgonya
» Konyakos kacsasült
» Bakonyi Betyár
» Húsos palacsintatekercs
» Bécsi bélszín