Várkonyi Andrea tizenöt év híradózás után saját talkshow-t kapott, jól is érzi magát az új szerepben, azt mondja, nem hiányzik neki a Tények. Orvosként kezdte, most pszichológiát tanul, szerinte ezért is tudott a földön maradni, nem elszállni attól, hogy a képernyőn van. Mesélt arról is, hogy a szülei miként fogadták a pályaváltást annak idején, és hogy milyen együtt élni Bochkor Gáborral, miközben azt is megtudtuk, hogy fél-e a haláltól. Még nincs két hónapja, hogy elindult a FEM3-on saját talkshow-ja, a Micsoda nők! Várkonyi Andreával. Hogy érzi magát a műsorban? Nagyon jól érzem magam, szeretem ezt a szerepet, főleg, mert annyi újat ad. Azt, amire számított? Igen, de talán még többet is. A munkaidőm, a beosztásom is jobb lett, a délutánjaim legtöbbször szabadok, el tudok menni a lányomért a suliba is. Ezenfelül érdekes felismerés volt az is, hogy jó érzés nem első kézből tudni minden gyilkosságról meg erőszakról, ami a világban történik – márpedig a Tények idején ez töltötte ki a mindennapjaimat.
Egy furcsa véletlennek köszönheti Várkonyi Andrea vőlegényét - Blikk
2006-ban beleszeretett Bochkor Gáborba, akitől gyermeke született. A 2010-es évek mindkettőjüknél a szakmai sikerekről szóltak, de magánéletük összeomlott, szakításaik pedig óriási médiavisszhangot váltottak ki. Mészáros és volt felesége tavaly jelentették be, hogy elválnak és érdekesség, hogy Beatrix a Life TV tulajdonosa, így akkoriban Andrea főnöke volt. A két nő azonban mindig is jól kijött egymással, és ma sincsenek rosszban, sőt Beatrix marasztalta a tévést, amikor az bejelentette, hogy otthagyja a Life TV-t – írja a Best magazin. Forrás: Blikk
- Dr géczi gábor
- Várkonyi Andrea jóban van Mészáros Lőrinc exfeleségével - Habostorta.hu
- Nyelvvizsga nélkül diplomatique.fr
- Legjobb legpuska laser toys
- Egyéb jövedelem utáni szochó vs KIVA - JÁRULÉKOK, TB témájú gyorskérdések
Várkonyi Andrea jóban van Mészáros Lőrinc exfeleségével - Habostorta.hu
Amikor a próbafelvételek után kiderült, hogy hosszú távú munkáról lenne szó, volt, aki visszautasította, mert az idejébe nem fért bele ez a fajta rendszeresség, olyan azonban nem akadt, aki a műsor vagy a társaság miatt mondott volna nemet. Volt, akinek az idejébe nem fért bele a rendszeres szereplés Fotó: Adrián Zoltán - Origo A férfi vendégeknek milyen szerepük van a műsorban? Megtöltik tesztoszteronnal a tyúkólat. Érdekes ennek a dinamikája, a férfiak eleinte megszeppenve ülnek a négy nő között, főleg, hogy általában egészen más kérdéseket kapnak, mint amire számítottak. Végül mindegyikük élvezi a helyzetet, hisz melyik férfi ne szeretne szép nők társaságában fürdőzni? Az induláskor lebegett esetleg valamilyen – akár külföldi, akár hazai – példa a szeme előtt? Két műsorhoz szokták hasonlítani a Micsoda nők! -et, a Ridikül- höz és az amerikai The View -hoz, de én ilyenkor mindig harsányan tiltakozom. A Ridikül teljesen más műfaj, egyetlen téma van egy adásban, és abban a témában kérik ki a vendégek véleményét, akiknek a személyisége így annyira nem is jön át.
2022. feb 3. 7:49
#Várkonyi Andrea
#Radics Tamás
#érdi ház
#barátság
Várkonyi Andrea /Fotó: Pozsonyi Zita
Kiderült. Miután Várkonyi Andrea feleségül ment Mészáros Lőrinchez, akivel új otthonba költözött, nem adta egykori otthonát, érdi házát, amihez oly sok szép emlék kötött, és ahonnan az ablakból vagy a terasztól nézhette végig a naplementét. Az ingatlant maga újította fel, Radics Gigi édesapja, Tamás cége segítségével. A kert egyik ékessége az ötször hétméteres kerti tó. Egyszóval csupa szép emlék köti a házhoz. Ami már nem üres, hiszen kiadta a barátainak – Radics Gigi családjának, akik egykor a felújításban, sőt a ház berendezésében is segítettek neki, utóbbiban elsősorban az énekesnő édesanyja, Bea. Andrea elmesélte, hogy miután szakított kislánya édesapjával, Bochkor Gáborral, megszűrte a baráti körét, csak olyanok maradtak körülötte, akik érdek nélkül szeretik őt. Például Radicsék. Mindezek után nem meglepő, hogy amikor Radicséknak, akik tavaly ünnepelték a 26. házassági évfordulójukat, szükségük volt egy házra, Andi azonnal felajánlotta nekik egykori otthonát.
Várkonyi Andrea úgy alszik Mészáros Lőrinc mellkasán, mint egy kisbaba
- Eladó ingatlan tolna megye
- Obi csempe élvédő 1
- Tv2 exatlon élő adás
- Hagyomanyos suelto hus la
- Roberto carlos gyermekek
- Patkányirtás vadászgörénnyel ár
- Melyik a legjobb robotporszívó
- Otp bank szombati nyitvatartás
- Bajor gizi múzeum megközelítés