Orgont elbújtatják az ebédlőasztal alatt. Elmira lehivatja Tartuffe-öt. Színleg megvallja, hogy viszonozza érzelmeit. Tartuffe abban a hiszemben, hogy egyedül vannak, folytatja a szerelmi ostromot. Nagy büszkén kijelenti, hogy Orgont már régóta az orránál fogva vezeti, s elérte, hogy már a saját szemének sem hisz. Nem sok hiányzik ahhoz, hogy Tartuffe az asztal tetején magáévá tegye az asszonyt, amikor Orgon végre kibújik az asztal alól. Kiutasítja Tartuffe-öt a házból, de Tartuffe közli, hogy ez már az ő háza. Orgont azonban mindennél jobban izgatja, hogy megvan-e még az elrejtett kazettája. 5. felvonás
A kazettában, amelyet Orgon Tartuffe-re bízott egy barátjának a titkos iratait rejtegette. A barát valaha részt vett a királyság elleni zendülésben, s így Orgont bűnpártolással vádolhatják. Pernelle asszony ragaszkodik továbbra is ahhoz, hogy Tartuffe-jét továbbra is szent embernek tartja. Megjelenik Lojális úr, a törvényszolga, hogy érvényt szerezzen a kilakoltatási parancsnak. Valér is rossz hírekkel érkezik.
Akkor felvetődik a kérdés,
hogy mennyiben klasszicista egyáltalán Molière? Abban, hogy általában
a klasszicista drámai hagyományokat követi. Tartja magát a hármas egység
szabályához, a hely, idő és a cselekmény egységéhez (a darab egy helyszínen,
egy nap alatt játszódik le, cselekménye egy szálon fut. Tipikusan klasszicista
vonás az is, hogy műveinek alapszerkezete az öt felvonás, melyből
– az első három
funkciója a bevezetés, előkészítés (expozíció),
– a negyediké a
tetőpont (krízis),
– az ötödiké a
megoldás (szerencsés végkifejlet). Kedvelt eszköze a késleltetés,
alkalmazza a csel, cselszövés motívumát, a komikum forrásai közül a
túlzásokat, a helyzet- és jellemkomikum ot
– gondoljunk az asztal alá bújt Orgonra, illetve nevetségesen naiv karakterére. Kedveli a nyelvi humort, ugyanakkor műveinek üzenetéből nem hiányzik egy
fajta nevelő célzatosság sem. A megoldásokban, a
drámai végkifejletben olykor a cselekmény logikájából nem következő eszközöket
is igénybe vesz, ilyen a váratlan fordulat, a deus ex machina, pl.
- Moliere tartuffe elemzés biography
- Moliere tartuffe elemzés a un
- Moliere tartuffe elemzés a lot
- Moliere tartuffe elemzés a vendre
- Molière: Tartuffe (elemzés) – Jegyzetek
- 5. tétel. Moliére: Tartuffe | Magyar tételek
- Molière: Tartuffe (elemzés) – Oldal 6 a 8-ből – Jegyzetek
- Moliere tartuffe elemzés biografia
- Lilaruhás nő festmény
század vége felé. 1926-ból tudunk egy német mozgóképes adaptációról, amelynek rendezője az a Friedrich Wilhelm Murnau, akinek Az utolsó ember című alkotása szerepel a híres Brüsszeli 12 listáján. 2007-ben Moliére életéről készült egy francia film, amelyben számos utalást találhatunk a Tartuffe-re. A darab folyamatosan része a színházak repertoárjának, itthon is számos híres előadást ismerünk. Az utóbbi években játszották többek között a Nemzeti Színházban, Budapesten és Pécsett is, a Pesti Magyar Színházban vagy éppen a Katona József Színházban, amelyről az idézett felvétel is készült, az előadását Zsámbéki Gábor rendezte. A Zsámbéki-féle darab Vas István klasszikus műfordítását vette alapul, miközben a későbbi előadások például Petri György vagy Parti Nagy Lajos szövegkönyvéből dolgoztak. A címszereplőt Fekete Ernő alakította, bár az eredeti szereposztás szerint Rába Roland volt Tartuffe, de a tévéfelvétel idején ő már egy másik társulathoz szerződött, ahogy az Elmirát játszó Básti Juli is, helyette Bertalan Ágnest láthatjuk.
Még 659 szó van a tételből! A tartalom teljes megtekintéséhez kérlek lépj be az oldalra, vagy regisztrálj egy új felhasználói fiókot!
A dízelmozdonyokról
A dízelmozdony olyan mozdony, amelyet belsőégésű erőgép hajt. A dízelmozdonyok erőgépe (a hajtómotor) belsőégésű hőerőgép. Általában négyütemű, ritkábban kétütemű dízelmotor. A dízelmotor sajátossága, hogy terhelhetősége és leadott teljesítménye fordulatszámfüggő, alacsony fordulaton nem terhelhető, ezért járműhajtásra közvetlenül nem használható fel.
I. felvonás
Egy családi veszekedés közepébe csöppenünk, Pernelle asszony szidalmak közepette hagyja el Orgon házát. A vitában mindenki részt vesz, csak a két főszereplő, Orgon és Tartuffe nem; éppen róluk folyik a vita. A család két részre szakad Tartuffe személye miatt. Pernelle asszony áhítatos rajongással beszél róla. Bár férje nincs jelen, megtudjuk, hogy ő is imádja. Az ellentáborba Elmira, Mariane, Damis és Darine tartozik. Ők elítélik, dühösen, indulatosan beszélnek róla. Megvetik és elítélik. A két vélemény között próbál középutat keresni Cleante, aki bölcs érveivel próbálja csillapítani a vitatkozókat. Darine és Cleante dialógusából megtudjuk Orgonról, hogy valóságos bolondja Tartuffe-nek. Még a családfői szerepet is teljesen átengedte neki. Orgon színrelépése ezt bizonyítja is, mert kétnapi távollét után hazaérkezve nem a családja, hanem Tartuffe érdekli. Teljesen nevetségessé válik. II. felvonás
A bonyodalom most kezdődik. Az elvakult Orgon Mariane férjéül Tartuffe-ot választotta, hogy így tegye szorosabbá a családhoz fűződő kapcsolatát.
Tetőpont: Orgon szeméről lehull a hályog, s el akarja kergetni házából Tartuffe-öt, csakhogy a ház ekkor már Tartuffe-é, és ő utasítja ki a családot. A hangulat elkomorodik, a komikus légkör fenyegetővé válik. Most már a tragédia felé mutat a cselekmény. A helyzetet még sötétebbre színezi, hogy Orgon nemcsak a házát és a vagyonát adta Tartuffe-nek, hanem egy kazettát is rábízott, mert azt hitte, hogy nála biztonságban lesz. A kazetta egy felségáruló politikai menekült titkos iratait tartalmazza, így Orgont a börtön, sőt, a halál fenyegeti. A szorult helyzetben Cléante ismét alkudozást, békülést javasol, de Tartuffe-öt ismerve erre semmi remény. Megjön Pernelle asszony is, és most Orgon bizonygatja, hogy Tartuffe milyen gonosz, de hiába: anyja nem hisz neki. Dorine némi kárörömmel mondja gazdájának: " Csak visszakapta a magáét – ez szabály; / Nem akart hinni s most hitelre nem talál. " Megérkezik Lojális úr, és nyájasan közli, hogy a család egy napot kap a kiköltözésre: holnap kilakoltatják őket.
A lány alig tiltakozik, mert nem mer ellenszegülni apja akaratának. Ez a döntés Mariane és Valér, valamint Damis és Valér húga szerelmét zúzza össze. Az okos és bátor Darine perlekedik, de Mariane inkább a halált választja, minthogy apja kívánságának ellenszegüljön. A komorna látva Mariane szenvedését cselhez folyamodik. Dicsérni kezdi Tartuffe-ot, hogy a lányt ellenállásra ösztönözze. III. felvonás
Tartuffe színre lép mint önsanyargató szerzetes. Alamizsnát adó, kegyesnek, testi vágyakat megvetőnek akar tűnni. A komornát nem tudja becsapni. Tartuffe szerelmet vall Elmira-nak. Damis kihallgatja a vallomást, és beárulja Tartuffe-t apjának. Tartuffe kivágja magát okosan és cselesen helyzetből úgy, hogy nem védekezik, hanem a legnagyobb gonosztevőnek vallja magát. Orgon hatalmas hibát követ el ekkor. Kitagadja fiát, és minden vagyonát Tartuffe-ra íratja. IV. felvonás
Tartuffe már alig bírja takargatni vagyonéhségét, gonoszságát. Az elvakult Orgonra nem hatottak sem Cleante, sem Darine sem a fiatalok érvei.
Felháborodik azon, hogy Dorine, az unokája komornája egyáltalán bele mer szólni a beszélgetésbe. Szerinte az unokája, Damis, csak egy lehűtő csibész
Másik unokája, Mariane pedig csak tetteti, hogy szelíd és jámbor. Megkapja a magáét Cléante is, Elmira testvére, Pernelle asszony szerint tűrhetetlen elveket vall. Az öregasszony szóáradatától szóhoz sem tudnak jutni a család tagja, vádaskodásai olyan nevetségesek, hogy az Olvasó rögtön megkedveli az összes többi szereplőt. Végül Damis, és Dorine a komorna az, akik ki tudják vonni magukat Pernelle asszony hatása alól. Kijelentik, hogy Pernelle asszony nézeteit bizonyára Tartuffe táplálja. Hamar kiderül, hogy az egész családnak elege van Tartuffe-ből, aki mint koldus, nincstelen érkezett a házhoz, mostanra pedig már gyakorlatilag mindent ő határoz meg, teljesen behálózta a ház urát, Orgont. Tartuffe mondja meg, hogy mit szabad csinálni, és mit nem, idegesítő és álszent vallásossága megkeseríti a házban lakók életét. Pernelle asszony viszont Tartuffe védelmére kel, szerinte a férfi mélyen vallásos és csak a bűnt üldözi, ami elharapózott Orgon házában, és csak az isteni szabályokat akarja betartatni.
- Deichmann catwalk csizma show
- A csúf igazság előzetes
- Chocolate brown esztergom megye
- Mozaik csempe bauhaus
- Mikor éltek a dinoszauruszok
- Hyundai i20 használt engine
- Esztergom programok 2017 december
- 7 puttonyos tokaji aszú ára na