A Partizán tervei szerint szombaton vitáztak volna Gulyás Márton vezetésével az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek. Márki-Zay Péter vállalná, ahogy szíve szerint Fekete-Győr András is, de a pártok másban állapodtak meg. Gulyás Márton és a Partizán szeptember 18-ra szervezett miniszterelnök-jelölti vitát, a pártok viszont arra a megállapodásra jutottak, hogy televíziós csatornákat választanak helyszínnek. Az első összecsapást vasárnap tartották, a további időpontok:
2021. szeptember 24. – RTL Klub
2021. október 4–10. – RTL Klub
Valamennyi miniszterelnök-jelölt pártjának küldtünk kérdést azzal kapcsolatban, hogy kormányfőaspiránsuk részt vesz-e a Partizán eseményén. A Demokratikus Koalíció válaszában a korábban vállaltakra hivatkozva közölte:
Az ellenzéki pártok abban állapodtak meg, hogy a miniszterelnök-jelöltek három előválasztási vitán vesznek részt, ezek közül egyet az ATV, kettőt pedig az RTL Klub szervez. Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek vállalták, hogy csak ezeken az előválasztási vitákon vesznek részt, egyéb vitán nem.
- Előválasztás: az ATV-n és az RTL Klubon lesznek a miniszterelnök-jelölti viták – hodpress.hu
- Rtl klub miniszterelnok jelölti vita 2017
- Megegyeztek a pártok, mégis sugározza az RTL Klub az előválasztási miniszterelnök-jelöltek vitáját | Media1
- A miniszterelnök-jelölti vita 12 percbe sűrítve | 24.hu
- Rtl klub miniszterelnok jelölti vita 2020
Előválasztás: az ATV-n és az RTL Klubon lesznek a miniszterelnök-jelölti viták – hodpress.hu
Kiderült, mikor lesz az újabb vita az RTL-en Október 13-án lesz az ellenzéki előválasztás második fordulójába jutott miniszterelnök-jelöltek vitája, amit 18:30-tól élőben közvetíti az RTL Klub és a vita online is nézhető majd az RTL Most+ felületén keresztül. Az élő vitaműsor helyszíne az első fordulóban megismert stúdió lesz, a vitát ezúttal is Rábai Balázs moderálja majd. A vita pontos szab Márki-Zay: Nem az a legfontosabb, hogy melyikünk lesz a miniszterelnök Hétfőn órákig tárgyalt egymással Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely Hódmezővásárhelyen. Megállapodtak, hogy együtt mennek tovább az előválasztás második fordulójába, és megtartják a Fidesz családtámogatási rendszerét. Megosztott miniszterelnöki ciklus is szóba került, egy fő kérdésben azonban még nincs döntés.
A vitát moderáló Rábai Balázs és a jelöltek egy erre az alkalomra épített stúdióból várják majd a nézőket, míg az októberi, harmadik vita helyszíne a Baló György hírstúdió lesz. A televíziós adás mellett mindkét vitát online is figyelemmel kísérhetik az érdeklődők az RTL Most+ felületén. A Media1 eközben arról számolt be, hogy az ATV-n szeptember 12-én látható legelső miniszterelnök-jelölti vitát Simon András fogja majd vezetni. A műsor 20:25-kor kezdődik.
Rtl klub miniszterelnok jelölti vita 2017
Ez már nem jópofiskodó álvita volt, hanem átélhetően felvillantak a karakterek közötti különbségek. A legkevesebbet talán Dobrev Klára mutatta, de ez nem feltétlenül az ő hibája volt, hanem a helyzetből következett, mivel az előválasztás feltételezett listavezetőjeként Márki-Zay és Fekete-Győr végig őt kóstolgatták, így az energiája nagy részét a reagálás kötötte le. Profin dobta be vesszőparipáját, a kétharmados törvények felesekkel történő, igen kétségesnek tűnő megsemmisítését. Érdekes volt, hogy Jakab egyáltalán nem támadta őt. Karácsony sem, de ez nem meglepő, hiszen ő a nagy kiegyensúlyozó figurájával kampányol. A vita egyik legerősebbje ezúttal Márki-Zay Péter volt, aki jól osztotta be az idejét és végig ügyesen tolta a való életbeli dolgokhoz jól értő, gyakorlott vállalati vezető-szakértő figuráját. Olyan volt kicsit, mintha egy lengyel konzervatív liberális politikus beszélt volna. Jól felpörgött Fekete-Győr András is, aki érezhetően a fiatal közönségnek játszott, harapós volt, de nem ellenszenvesen agresszív és végig markánsan jelezte, hogy a Momentum a gyurcsányizmus ellenében jött létre, de most együtt kell dolgozniuk.
A DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd szerdán délután közös közleményben értesítette a Media1-et, hogy megállapodtak arról, hogy három miniszterelnök-jelölti vita lesz az előválasztás során. "Több médium és egyéb szervezet jelentkezett a viták lebonyolítására. Ahhoz, hogy az előválasztás szempontjából a legjobb döntés szülessen, a vitákat szervező hatpárti testület objektív szempontok alapján kért összehasonlító ajánlatokat, a viták szervezői és közvetítői pedig ezek alapján kerültek kiválasztásra. Ilyen szempontok voltak többek között: a vita elérhetősége a választók számára, az előválasztási folyamat és a vita népszerűsítésére tett vállalások, valamint a felvételek utólagos felhasználási joga"
– áll a közleményben. Ezen szempontok alapján az alábbi időpontokban és csatornákon tartják a hivatalos miniszterelnök-jelölti vitákat:
2021. szeptember 12. – ATV
2021. szeptember 24. – RTL Klub
2021. október 4-10. között – RTL Klub
A miniszterelnök-jelölti vitákon felül több tucat jelölti vitát is megrendeznek a következő hetekben.
Megegyeztek a pártok, mégis sugározza az RTL Klub az előválasztási miniszterelnök-jelöltek vitáját | Media1
És mi a helyzet a Partizán által szervezett 32 képviselő-jelölti vitával? – kérdeztük. Ugyanis – mint ismert – Gulyás Mártonék nézőik támogatásaival, pénzügyi felajánlásaival egy olyan vitasorozatot rakott össze és valósít meg, ami – mint a Facebookon olvasható közleményük fogalmaz – "megítélésünk szerint egyedülálló kezdeményezés a magyar politikai nyilvánosságban". A következő három hétben 32 egyéni körzetben lesz egyéni képviselőjelölti vita a Partizán szervezésében és közvetítésében, ezzel adva lehetőséget a képviselőjelölteknek a választóik informálására, a politikai nézeteik ismertetésére. Horn Gábor is úgy látja, hogy vannak izgalmas, nyitott körzetek, ahol valódi, kiélezett küzdelem folyik az összesített ellenzék közös képviselőjelöltjének kiválasztási folyamatában. Szerinte ott meg fogják nézni a helyiek az interneten közvetített vitát, aminek a kimenetele befolyásolhatja az előválasztás eredményét. Mit szól ahhoz, hogy Partizánt végül kihagyták a miniszterelnök-jelölti vita közvetítéséből?
A miniszterelnök-jelölti vita 12 percbe sűrítve | 24.hu
Engedélyezi, hogy a értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.
Rtl klub miniszterelnok jelölti vita 2020
A vitát moderáló Rábai Balázs és a jelöltek egy erre az alkalomra épített stúdióból várják majd a nézőket, míg az októberi, harmadik vita helyszíne a Baló György hírstúdió lesz. A televíziós adás mellett mindkét vitát online is figyelemmel kísérhetik az érdeklődők az RTL Most+ felületén. Rábai Balázs vezeti az RTL Klubon a vitaműsort az ellenzéki miniszterelnök – jelöltek között (Fotó: RTL Sajtóklub)
RTL Sajtóklub
kiemelt kép: RTL Klub
- Kreatív Online - Rábai Balázs vezeti az RTL Klub előválasztási miniszterelnök-jelölti vitáit
- Rtl klub miniszterelnok jelölti vita 2018
- Hírklikk - A miniszterelnök-jelölti vita után nehéz lesz Orbánnak nemet mondania a kihívójának
- Mizsei Norbert: Édesanyámnak, névnapjára
- Rtl klub miniszterelnok jelölti vita free
- A miniszterelnök-jelölti vita 12 percbe sűrítve | 24.hu
- Rtl klub miniszterelnok jelölti vita 2020