Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Mindig lesz háború a világon és mindig lesznek emberek, akiknek menekülniük kell, de újra és újra eljön a szabadítás is – mondta Balog Zoltán a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke vasárnap este az Ukrajnából menekülteknek szervezett áhítaton. Balog Zoltán a Budapest-Fasori Református Egyházközség templomában arról beszélt: nagy szükség van rá, hogy ne csak azok hatalmát lássuk, akik összezavarják, lehetetlenné teszik az életünket, akik miatt életek munkája pusztul el. Idézte a 63. zsoltárt, Dávid zsoltárát abból az időből, amikor Júda pusztájába menekült. Ez a zsoltár egyrészt azt üzeni, hogy Dávid előtt és Dávid óta is millióknak kellett már menekülniük a "semmibe", a pusztába, ahol nincs mibe kapaszkodni, ahol nincs emberi segítség. De Dávid zsoltára azt is üzeni, hogy noha a rossz minden emberi fogadkozás ellenére – újra és újra megtörténik, a szabadítás is mindig eljön – mondta.
Balog Zoltán: át kell tekinteni a romaprogramok forrásainak felhasználását – Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Először meghallgatni szeretnék, odafigyelni arra, hogy mit akarnak változtatni azok, akik megválasztottak egyházi vezetőnek. Én magam a hitvalló bátorságot hangsúlyozom. Sokkal öntudatosabban, derűsebben kell vállalnunk a ránk bízott hitet, annak a meggyőződésnek az erősítését, hogy az, ami a miénk, értékes dolog: a XXI. században legalább annyira aktuális és vonzó, mint ötszáz évvel ezelőtt, a reformáció idején volt, vagy kétezer éve, amikor Jézus megszólította a tanítványokat.
Fidesz: a baloldal fejezze be a felelőtlen viselkedést! | Mandiner
Kavecsánszki Ádámot, az alapítvány 28 éves megbízott főigazgatóját választotta a januárban lemondott Balog Zoltán utódául a Fidesz pártalapítványa – tudta meg a. A korábbi emberierőforrás miniszter annak 2003-as megalakulása óta, 17 éven át vezette a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványt. Balog kuratóriumi elnöki posztjáról január elején mondott le, miután novemberben a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé választották. A korábban arról írt, hogy az új pártalapítványi vezető megtalálása nem kis fejtörést okozott Orbán Viktornak, miután a posztra tavaly december eleji brüsszeli botrányáig Szájer József volt a legesélyesebb, de a történtek után értelemszerűen nem jöhetett szóba a konzervatív értékeken nyugvó alapítvány vezetőjeként. A portál úgy tudja, hogy Orbán olyan alapítványi vezetőt szeretett volna, aki ideje nagy részét a kormányzati ideológia belföldi és nemzetközi megalapozására, és támogatására tudja fordítani, ezért nem lehetett például elnök Gulyás Gergely, és a szintén többek által javasolt Novák Katalin sem.
Balog Zoltán elárulta, mi a valódi konfliktus a Fidesz és a Néppárt között - Infostart.hu
- Pvc könyök 50 x
- Balog Zoltán távozik a Polgári Magyarországért Alapítvány éléről - Infostart.hu
- Heidelberg magyarország kft hotel
- Hvg: a 28 éves Kavecsánszki Ádám lesz a Fidesz pártalapítványának elnöke | 24.hu
- Itthon: Beiktatták Balog Zoltánt a püspöki hivatalába | hvg.hu
- Szolnok széchenyi istván gimnázium
- HírExtra - A Fidesz kiáll Balogh Zoltán mellett
- Balog Zoltán elárulta, mi a valódi konfliktus a Fidesz és a Néppárt között - Infostart.hu
- Balog Zoltán távozik a Fidesz pártalapítványának éléről
Itthon: Beiktatták Balog Zoltánt a püspöki hivatalába | hvg.hu
Telex: Balog Zoltán nem értett egyet a kerítés megépítésével, és a Fidesz ellenségképei helyett az összefogásban hisz