Embert próbáló hónapokat kellett átélnie Bock Attilának, akit a közönség Márió, a harmonikás néven ismer. Október végén két oltás után megfertőződött koronavírussal, és annyira rosszul volt, hogy mentőt kellett hívnia. A vizsgálatok alapján a tüdeje már csak ötvenszázalékosan működött, a kórházban rosszabbodott az állapota, kis híján lélegeztetőgépre került, de végül szondán keresztül kapott oxigént. November 11-én arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy újra otthon van. Elhunyt Márió, a harmonikás imádott felesége
Arról ugyanakkor csak a családtagjai és a közeli barátok tudtak, hogy a zenész számára nem ez volt az egyetlen nehéz időszak: októberben elhunyt a felesége. A Mokkában először beszélt gyászáról és arról, hogy amikor kórházban volt, az volt az első gondolata, hogy a 12 éves kislánya miatt mindenképpen fel kell gyógyulnia, ki kell kerülnie a kórteremből. - Egy átmeneti időszakra a testvéremékhez került. Az tartotta bennem elsősorban az erőt, hogy mindenképpen haza kell mennem hozzá.
Mario a harmonikás koncert 2018
Márió ?– Márió, A Harmónikás/15007/ (meghosszabbítva: 3142858382) - Vatera.hu
Máriót, a harmonikást alig ismerni fel: 50 évesen új külsőre váltott - Hazai sztár | Femina
Kedves Látogatónk! A Zeneszö oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8. 0, illetve Mozilla Firefox 4. 0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok. Google Chrome letöltése
Mozilla Firefox letöltése
Internet Explorer letöltése
Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.
Mario a harmonikás koncert 2018 youtube
- Mario a harmonikas eletrajza
- Minecraft ház ötletek
- Márió (zenész) – Wikipédia
- Mário a harmonikás és zenekara
- Debrecen belvárosi lakás sürgősen eladó - ingatlan - lakás apróhirdetések
- 3D Falmatrica, nagyméretű, tükrös, virágos, 40x60 cm
- Márió : A harmónikás album - Zeneszöveg.hu
- Szörnyű tragédia érte Máriót, a harmonikást
- Békéscsaba berényi út 83