Sok ilyen kicsi dolog sokra megy. Érdekes, hogy nyolcévesen indult Gyurta élete első versenyén, és rögtön dobogóra állhatott. Nos, itt nehéz az összehasonlítás, mert én nyolcévesen például már tudtam írni, de azt nem tudom, hogy ha lett volna írásverseny nyolcéveseknek, akkor mi történt volna, mert ilyeneket nem tartottak. Ebből a szempontból izgalmasabb szakma az úszóké, mert meg tudják mérettetni magukat. Könnyebb az összehasonlítás. Persze vannak hasonlóságok is bőven Gyurta, és az én életművem között. Ő például idén is indult rövid- meg hosszútávon is, ahogy én is írtam már az idén hosszú és rövid cikkeket is. "A III. kerülethez ezer szállal kötődöm" – írja Gyurta a saját honlapján, és nem azért mondom, de ha nem is ezerrel, azért néhány százzal én is. Itt van ugyanis az Index szerkesztősége, ami sportos párhuzammal az én egyesületem. Mindezekkel együtt természetesen kiváló eredmény Gyurtáé, hiszen valóban nagyon gyorsan úszott. Engem ha nem kerget a tatár – és hát a strandon miért is kergetne?
- Sport: Gyurta: Én végig hittem - NOL.hu
- Gyurta Dani és jóképű öccse: az úszó Gergővel így hasonlítanak egymásra - Hazai sztár | Femina
Sport: Gyurta: Én végig hittem - NOL.hu
2019. szept 17. 9:28
Gyurta Dániel jelenlegi feladatait is éppen úgy élvezi, mint az aktív éveit / Fotó: Pozsonyi Zita
Olimpiai bajnokunk őszintén mesélt élete meghatározó pontjairól. Uszodai és sportdiplomáciai pályafutásról is mesélt háromszoros világ-, egyszeres olimpiai és kétszeres Európa-bajnok úszónk, Gyurta Dániel. A Nemzeti Sport munkatársaival folytatott beszélgetés során karrierjének mély- és csúcspontjai mellett hangsúlyos szerepet kapott korábbi edzője, Széles Sándor is. "Sanyi bácsi okos, intelligens, művelt ember volt. Olyan ember, akinek volt egy gyengesége, amelyet az évek előre haladtával már tényleg nehezebben kezelt. Én is. Nem könnyű az élet egy szenvedélybeteg mellett, márpedig én hosszú éveken keresztül naponta hat-hét órát is eltöltöttem Sanyi bácsi mellett" – vallotta be. "[... ] Higgye el mindenki, nagyon nehéz évek voltak az utolsó közös esztendők, és tiszta a lelkiismeretem, hiszen én a végsőkig kitartottam Sanyi bácsi mellett" – tette hozzá. Elárulta, hogy sosem egymást okolták az athéni olimpiát követő sikertelenebb időszakért, amiből többek között a kenus Vajda Attila tanácsai segítségével kászálódott ki.
Gyurta Dani és jóképű öccse: az úszó Gergővel így hasonlítanak egymásra - Hazai sztár | Femina
Álomutazó bárány dalszöveg
Thermál panzió mórahalom
Egyiptomi istenek nevei
Rovarvédő függöny ajtóra
- Vásárlás: Nature Box Tusfürdő árak, olcsó Nature Box Tusfürdők, akciós shower gel boltok
- Való Világ 3 Szereplői Képekkel
- Gyurta Dani és jóképű öccse: az úszó Gergővel így hasonlítanak egymásra - Hazai sztár | Femina
- Semmelweis egyetemen a gyógyszerész diplomához tényleg 2 nyelvvizsga kell?
- Ingatlan fedezetű hotel restaurant
- Szülinapi köszöntő barátnőnek | Birthday wishes greetings, Birthday flowers, Hatvan
- Kuruc.info - Zsindexes újságíró hűti a kedélyeket: "milyen cikket írna Gyurta Dániel"?
- Hónapokig titkolta Iszak Eszti és Gyurta Dani az örömhírt: Az elején még próbálta takargatni, aztán... - Blikk Rúzs
- Több, mint normális - TV-műsor online adatfolyam
- Dvd lejátszó media markt
- Cartouche Teljes Film Magyarul Online — Cartouche 1962 Teljes Film Magyarul Online Letöltés
- Markusovszky kórház ortopédia orvosai