(Óvatosan! ez egy kanál és tányérnyalogatós kis bestia) 🙂
Készítsétek el bátran, egyétek és élvezzétek! 🙂
Vegan csokis suite 2
Kend meg a fenyőfa süti tetejét a szójatejjel, majd süsd meg 200 fokon 20 perc alatt. A megmaradt tésztát vágd háromszögekre (ld. videó), majd töltsd meg őket úgy, ahogy a videón látod. Kend meg a tetejüket a szójatejjel, szórd meg egy kis mogyoróval, majd süsd meg 200 fokon 15-20 perc alatt. Vegán karácsonyfa süti elkészítése – Videó
Elkészítés:
1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. 2. Érdemes zsenge cukkinit használni. Abban még nincsenek nagy magok és hámozni sem muszáj. Én meghámoztam, mert semmiképp nem szerettem volna "lebukni", hogy cukkinit rejtettem a sütibe. Sajtreszelőn lereszeljük (én a legkisebb lyukú reszelőn reszeltem). 3. A lisztet, a kakaóport, szódabikarbónát keverjük össze. Egy másik tálban az olajat, a citromlevet, a vaníliát és a cukrot keverjük ki habosra, majd adjuk hozzá a cukkinit (az eredeti recept azt írja, enyhén nyomkodjuk ki a cukkini levét, de én kisebb cukkinit használtam, így nem nyomkodtam ki, sőt, még kis vizet is kellett a tésztához öntenem, hogy megfelelő állaga legyen). Ezután a kettőt öntsük össze és keverjük meg. Itt még viszonylag sűrű a tészta, de majd enged levet a cukkini. Sokáig nem szabad kevergetni, éppen csak álljon össze a tészta (különben gumis lesz a süti állaga. ) 4. A recept azt írja, hogy az étcsokit gőz fölött kell felolvasztani és úgy keverni a sütihez, de én nagyon siettem, figyelmetlen voltam és csak simán apróra vágtam, majd belekevertem azt is a tésztába.
Külön a végén keverjük bele a feldarabolt gyümölcsöt, vagy amit szeretnénk. Én maradtam a vegán vonalon és fagyasztott áfonyát tettem a felébe, a másik felébe pedig darabolt banánt. De ha nem ragaszkodunk ehhez, akkor mehet bele csoki, karamell, bármilyen mag, vagy krém, a lehetőség határtalan. 🙂
175 fokon tűpróbáig süssük, tehát a beleszúrt fogpiszkálóra ne tapadjon tésztadarab. Szaftos puha, isteni kakaós ízű piskóta lesz belőle. Maga a kánaán, ha egy jó fagyi is társul mellé főleg, ha még meleg a süti! 🙂 Jó sütögetést! Ha esetleg elkészítitek küldjetek képet, vagy írjatok ide! 🙂
Elkészítés
1. Magozzuk ki a szilvát. 2. Áztassunk be 2 evőkanál őrölt lenmagot 6 evőkanál vízbe. 3. Melegítsük elő 180 fokra a sütőt. 4. A választott cukrot oldjuk fel fél bögre vízben (vagy növényi tejben). 5. A kókuszzsírt morzsoljuk bele a lisztbe és a többi száraz hozzávalót adjuk hozzá, keverjük jól össze. 6. Adjuk hozzá a feloldott cukrot, a fél bögre növényi tejet, a lentojást. 7. Keverjük a masszát alaposan össze. Nokedli sűrűségű, nem formázható tésztát kell kapnunk, amelybe fakanállal keverjük bele a darabolt csokit. 8. A masszát terítsük ki egy közepes (16 X 24 cm-es) méretű tepsiben. 9. A kimagozott szilvákat forgassuk meg zablisztben (így nem süllyednek le a süti aljára sütés közben) és rakjuk szét a sütimassza tetején. Ha zavar benneteket a szilvák tetején a kilátszó liszt látványa, egy kis tálban oldjatok fel pici cukrot, szegfűszeget és kenjétek le a kilátszó szilvák tetejét, így sülés után, gyönyörű, fényesek lesznek a kilátszó szilvák. 10. A szilvakrém elkészítése
4 vagy több szem kimagozott, felaprózott szilvát 1-2 evőkanál cukorral főzzünk fel, egy kávéskanálnyi, kevés vízben oldott kukoricakeményítővel habarjuk be.
7 vegán csokis csoda, amit nem bírsz abbahagyni | Nosalty
2012. okt�ber 31. Veg�n Anyu
tov�bb a teljes recept�rt »
Az elm�lt p�r napban t�bbsz�r megs�t�tt�k ezt a s�ti t, mert a gyerek ek (�s persze �n is! ) im�dj�k/im�djuk. Egy picit v�ltoztattam a recepten, �s �gy m�g finomabb. A t�szta ugyanaz, de k�rte helyett egy nagy alm�t kock�ztam fel, amit azt�n nem a s�ti te tej �re tettem, hanem belekevertem a t�szt�ba.
- Vegán csokis siti internet
- Vegán "csokis" muffin - Treasure Monkey
- Vegán, csokis szilvás sütemény recept
- Vegán csokis süti pogácsát
- Vegán csokis suri cruise
- Vegan csokis suite hotel
- Alacsony transzferrin szaturáció
- Vegan csokis suite download
- Vegán karácsonyfa süti + 1 vendégváró finomság - LovelyVeg
Vegán karácsonyfa süti + 1 vendégváró finomság - LovelyVeg Kihagyás Vegán karácsonyfa süti + 1 vendégváró finomság Ez a nagyon mutatós és mennyei finom vegán karácsonyfa süti csokis-mogyorós-kókuszos töltelékkel a karácsonyi asztal valódi dísze. Mivel ennek a fenyőfa sütinek az elkészítése egyszerű és gyors, kezdő konyhatündérként is belevághatsz. De akkor is érdemes, ha viszonylag kevés időd van valami igazán mutatós és finom sütivel előrukkolni. A vendégek egész biztosan imádni fogják.
Vegan csokis suite 5
🙂
5 dkg kakaópor (Zsírszegény, jó minőségű, natúr kakaópor. ) 5 dkg kókuszzsír (olvadt)
2 kk. édesítő vagy folyékony édesítőszer ízlés szerint
1-2 ek. cukormentes mandulatej
1 kk. fahéj
Elkészítési idő: 15-30 perc
Alapanyagokról röviden:
Az amaránt egy nagyon jó kis szénhidrát, így reggeli edzés előtt nyugodtan egyél belőle, mert feltölt energiával. Egy kis jellemzés róla, ha nem ismered: Az amaránt jelentős fehérje- és zsírtartalommal rendelkezik, így különösen jó napindító. A csontritkulás megelőzésében is hasznos, emellett fehérje-, aminosav-, vastartalma révén a vegetáriánusok étrendjének alapvető kiegészítője lehet. Miért szeretjük az avokádót? Az avokádó telítetlen zsírsavakban gazdag, B-, C-, E- és A-vitamint tartalmaz. Az érett gyümölcsben káliumot, foszfort, vasat, nátriumot valamint kalciumot és magnéziumot is megtalálható. Jó hatással van a szív- és érrendszeri problémákra, vitamintartalmának köszönhetően pedig kitűnő antioxidáns. És most akkor térjünk rá az összetevőkre
Összekeverjük az amarántot a hozzávalókkal, és tortaforma vagy formásabb (magasabb falú) edény aljába jól lenyomkodjuk.
Csokis Vegán Csodasüti Amaránttal
Csokis Vegán Csodasüti Amaránttal Tej- és gluténérzékeny vagy? Egy kis egészséges finomság akkor is jár neked! Ráadásul ez egy sütés nélküli, tej és minden mentes vegán süti, így bárkit meglephetsz vele. Tej- és gluténérzékeny vagy? Egy kis egészséges finomság akkor is jár neked! Ráadásul ez egy sütés nélküli, tej és minden mentes vegán süti, így bárkit meglephetsz vele. Olvasási idő: 2 perc Tej- és gluténérzékeny vagy? Egy kis egészséges finomság akkor is jár neked! Ráadásul ez egy sütés nélküli, tej és minden mentes – Vegán süti, így bárkit meglephetsz vele. Hozzávalók a süti alaphoz:
5 dkg folyékony kókuszzsír vagy akár folyékonyabb (finoman megolvasztott) Coconuty is mehet
5 dkg puffasztott amaránt
2 kk édesítő
1 ek NoCarb rost sütőmix vagy mandulaliszt
+ extra tipp, ha beleteszel 1, 5 kk. kesuvajat vagy akár cukormentes Walden lekvárt! Hozzávalók a csokikrémhez:
1 db nagyobb érett avokádó
1 dkg darált mandula – Ha nincs otthon, akkor mehet kókuszliszt is akár, de kókuszreszelékkel se lehet rossz.
A banán a tojást helyettesíti, kiváló textúrát ad, az íze pedig nem dominál, tehát nagyon kell bele! 🙂 Ha kreativitásunk, ízlésünk, vagy megkönnyebbülni vágyó hűtőnk/kamránk kívánja, akkor most tegyük a tésztához az egyéb ízesítő, színesítő alapanyagainkat, mint pl: a friss, - vagy aszalt gyümölcsök, magvak, egyéb fűszerek, vagy mondjuk egy kis aprított csokoládé. Egy csipet chili és pár szem eper komplett szerelmi vallomást, - némi instant kávé és fahéj szerda délutáni túlélést, - egy marék mazsola és egy kis mogyoró tápláló reggelit varázsolhat alaptésztánkból. Válasszuk ki a sütőformát, tegyünk bele sütőpapírt és öntsük bele a tésztánkat. A süti tetejét még sütés előtt is megszórhatjuk bármilyen odaillő kiegészítővel (lásd:fent). Ezt követően toljuk be az egészet a sütőbe és süssük 30 percig 180 fokon. Van egy jó csokimáz receptem is, DE! persze ez már opcionális. Kell hozzá:
pici forró víz
2 ek kókuszcukor/eritrit/xilit
2 ek kókuszolaj
Egyszerűen keverjük homogénné az alapanyagokat, majd a kész mázat egy alkalmas eszközzel egyengessük el a süti tetején.