Az éppen kissé meggyötört állapotban lévő barátnőm nemrég finoman utalt rá, hogy igazán kifejleszthetnénk a kulturált anyukás ivás azon formáját, amikor a mit sem sejtő családtagok orra előtt úgy veszünk magunkhoz némi lélekerősítőt, hogy a gyanú árnyéka sem vetődik ránk. 🙂 Erre adja magát az a kézenfekvő ötlet, hogy csepegtessük meg a májkrémes kenyerünket egy kis vodkával, 'oszt hadd szóljon, de talán ennél is jobb megoldás, ha készítünk mondjuk egy csokis pohárkrémet, és alaposan megküldjük Baileys-sel, csak úgy anyukásan. Én mindenesetre ez utóbbi mellett tettem le a voksom. Azt az aggasztó gondolatot pedig próbálom elhessegetni, hogy a barátnőm esetleg azt feltételezi, hogy nem fogyasztok elég alkoholt. Ugye az nem lehet? Nyugtassatok meg! 🙂
Baileys-es csokis pohárkrém recept – namelaka technikával
Hozzávalók (2-3 adaghoz):
100 g tejcsokoládé aprítva vagy csokilencse formájában
60 g tej
1 lapzselatin
60 g habtejszín hidegen
40 g Baileys
+ habcsók a díszítéshez
Elkészítés:
A namelaka krém készítésének lényege a forró tej, a csoki és a hideg tejszín találkozása, stabilizálva egy kis zselatinnal.
Recept
Hideg téli estek a társaságban barátokkal forró csoki a Baileys-től nem csak felmelegíti, hanem revitalizálja a beszélgetést, erőt ad, és felemeli a hangulatot. összetevők: 300 ml tej 25 gramm sötét csokoládé 50 ml Baileys előállítás: Forraljuk 300 ml tejet. A tej felét 25 g csokoládéval keverjük össze. Várja meg, amíg a csokoládé elolvad, és finoman keverje. Adjunk hozzá 50 ml-t Baileys és a maradék tejet. Keverjük össze újra. Öntsünk két hőálló csészébe. Top tejszínhabbal és csokoládé morzsákkal. Minden adag 6, 7 gramm alkoholt tartalmaz. p>
Recipes
Pohár: füles kávés pohár vagy ír kávés pohár
Díszítés: csipetnyi fahéjas cukor, 2 fahéjas ostyarúd
Hozzávalók: 3 cl (1 rész) Baileys Mint Chocolate (ír krémlikőr egy csipetnyi mentás csokoládéval) 12 cl (4 rész) forró csokoládé tejszínhab, a tetejére
Elkészítés: Lépés: 1 Készítsünk egy forró csokoládét, és öntsük a füles pohárba. Lépés: 2 Adjuk hozzá a mentás csokoládéval ízesített Baileys krémlikőrt, és keverjük össze az italokat. Lépés: 3 Töltsük fel a poharat a tetejéig tejszínhabbal, hogy ússzon a tetején. Lépés: 4 A tejszínhabra szórjunk díszítésként csipetnyi fahéjas cukrot, és rakjunk az italba 2 fahéjas ostyarúdat.
Csak semmi visszafogottság! – Baileys-es csokitorta csokivitorlákkal – Sweet & Crazy
Hagyományos húsvéti ételek Közeleg a húsvét, lassan meg kell tervezni a húsvéti menüt, amelynek minden családban vannak fix, kihagyhatatlan elemei. Ilyen például a húsvéti sonka tormával és a fonott kalács, amelyeket szinte kötelező elkészíteni húsvétkor. De a töltött tojás, tojássaláta, sárgatúró, pogácsa, sonka- és sajttekercs, a répatorta vagy a linzer sem hiányozhat a húsvéti asztalról. A hidegtálakhoz készíthetünk göngyölt húst, egybesült fasírtot és salátát is. Hogy le ne maradjon semmi fontos a bevásárlólistáról, összegyűjtöttük azokat a recepteket, amelyek részei a hagyományos húsvéti menünek, a levestől a főételen át a desszertig megtaláltok mindent, és a húsvéti reggeli fogásait is elmenthetitek.
Orgazmus koktél
Az egyik legkedveltebb krémes koktélnak több verziója is létezik. Nem kell hozzá feltétlenül koktél séker, az alapanyagokat elég simán a pohárban összekeverni. Az egyik verzió szerint 3 cl Baileys, 3 cl kókuszlikőr, 3 cl mandulalikőr és kb. 5 cl tejszín kell hozzá. Az alapanyagokat egy pohárban jégkockákra töltjük, majd kanállal vagy szívószállal összekeverjük és kész is. Szervírozni koktélcseresznyével érdemes. Egy másik verzió szerint 3 cl Baileys, 3 cl Tia Maria és 3 cl mandulalikőr kell hozzá a atejszínen kívül. Elkészítése ugyanúgy történik. Ha séker is van otthon, akkor kevés tört jéggel érdemes összerázni az anyagokat, majd bármilyen koktélpohárba önteni. B52 koktél
© Wikimedia CC
A B52 az amerikai vadászbombázóról kapta a nevét. Valóban, ez egy ütős koktél, ráadásul meggyújtva szokták kínálni, így tényleg tüzes ital. Úgynevezett shooter pohárban készítik, ez egy vastag faló, kisebb méretű pohár. Kicsivel nagyobb, mint egy feles, pálinkás pohár, de a formája hasonló.
Mousse
Ha szereted a forrócsokit, ne állj meg az alap receptnél, próbálj ki néhány izgalmas és új ízt. Nincs karácsony forrócsoki nélkül. Ez az egyetlen dolog, ami kárpótolni tud Karácsonykor az elmaradt hóesésért, ráadásul rögtön karácsonyi hangulatba hoz. A jó forrócsoki egyetlen titka, hogy mindig minőségi alapanyagokból dolgozzunk. Forró csoki alaprecept
4 csésze tej (lehetőleg egész vagy 2%)
1/4 csésze cukrozatlan kakaópor
1/4 csésze kristálycukor
1/2 csésze keserédes vagy félédes csokoládé chips vagy apróra vágott csokoládé
1/4 teáskanál tiszta vanília kivonat
A tejet, a kakaóport és a cukrot tedd egy kis fazékba. Melegítsük közepes hőfokon, gyakori kevergetés mellett, amíg felmelegszik (de nem forr). Add hozzá csokoládé chipset, és folyamatosan keverd addig, amíg a csokoládé meg nem olvad és egyenletesen eloszlik a tejben. Vanília kivonattal összekeverve tálalhatjuk is. Fehér Forró csoki
4 csésze tej
1 csésze jó minőségű fehér csokoládé chips vagy apróra vágott fehércsokoládé,
1 teáskanál tiszta vanília kivonat
csipet só (opcionális)
Opcionális köretek: fehér csokoládé chips, fehér csokoládé forgács, marshmallows, tejszínhab, cukorkák
Helyezd a tejet, a fehér csokoládét, a vaníliát és a csipet sót (ha használja) egy közepes fazékba.
Tegyük hozzá a csokoládét és kevergessük, amíg fel nem olvad. Keverjük bele az ételszínezőt és a vaníliát is. Verjük fel a tejszínhabot a cukorral és a vaníliával. Tálaljuk a forró csokit tejszínhabbal a tetején. Ír forró csoki A tél a forró csoki, a jó könyvek és az otthon begubózott éjszakák időszaka. És miért ne csempészhetnénk bele egy kis csavart? Mint ahogyan ez a Baileys-zel megspékelt forró csoki is teszi, hogy teljes legyen a felmelegedés. Hozzávalók 3 bögre tej 150 g felaprított csokoládé 45 ml Baileys díszítésnek ízlés szerint tejszínhab és csokoládé Elkészítés Lassan melegítsük fel a tejet, majd adjuk hozzá a csokoládét. Ha felolvadt a csokoládé, vegyük le az edényt a tűzről és öntsük hozzá a Baileyst. Ízlés szerint tálaljuk tejszínhabbal és reszelt csokival. Fehér forró csoki Itt az idő azokra is gondolni, akik nem ehetnek csokoládét, vagy ne adj isten, nem is szeretik. Szerencsére számukra is létezik egyszerű és finom forró csoki megoldás, a fehér forró csoki! Lássuk, hogyan készül!
Forrócsoki - Csokoládé - Édességek webáruháza
- Szabadegyháza orvosi rendelés
- Lépcsőzetes frizurak kerek archos 2
- Női bőr táskák
- Baileys forro csoki torta
- Asus gtx 960 4gb ár
- Baileys forro csoki tv
- Baileys forro csoki nyugat
- Suutari levelek könyv rendelés
- Baileys forro csoki max
- Baileys és tea - Webshopy.hu
Amikor jól kenhető állagú a krém, összeállíthatjuk a tortát. A piskótalapokat rétegezzük a likőrös csokikrémmel. Hagyjunk bőven az oldalára és tetejére is! Végül egyenletesen lekenjük a torta oldalát is. Ezt tehetjük két részletben is: az első, nagyon vékony réteggel lefogatjuk a morzsákat, majd amikor ez megszilárdult, vastagabban is körbekenjük a tortát. Behűtjük. Amikor megdermedt a torta, jöhet a csoki csurgatása! Ehhez Baileys-es étcsoki ganache-t készítünk. A tejszínt forrpontig melegítjük, és az aprított csokira öntjük. Várunk két percet, majd fényesre keverjük. Hozzáadjuk a Baileys-t is. Amikor már nem forró a ganache, a torta tetejére csurgatjuk. Ehhez találtok segítséget itt. Megint hűtünk. Amikor kicsit szilárdult már a ganache, de még érezhetően puha, megtűzdeljük a torta tetejét mindenféle szimpatikus csoki dekorációval. 3 látványos csokidísz technikát találtok itt. Én most a kész csokivitorlákat még bronz lüszterporral is átkentem a drámai hatás fokozása érdekében, majd a gravitációval történő rövidke kis összezördülésemet követően már kerülhettek is végső helyükre.
- Tv2 exatlon élő adás
- Korona fogászat szentendre di
- Székesfehérvár novotel szálloda
- Öngyilkos osztag teljes film magyarul mozicsillag filmek
- Lipóti pékség nagykanizsa
- Buckaroo banzai gif
- Www lidl hu ajándékutalvány film
- A gengszter a zsaru és az ördög
- Roberto carlos gyermekek
- Omega a föld árnyékos oldalán
- Jutavit lándzsás utifű szirup
- Linearis függvény jellemzése
- Szatén ruha webáruház facebook
- Hyundai i20 használt 2
- Körzeti orvos kiskunfélegyháza